"Step by step" összefoglaló és egy kis visszaemlékezés 2023-ra

Az elmúlt majdnem 4 hónap közel sem úgy alakult, ahogy azt én elképzeltem és terveztem. A hétköznapok úgy besűrűsödtek szeptemberben és október első felében a heti 2x2óra Steps terápia, a munka, az egyetem és jópár futó projekt miatt, hogy gyakorlatilag sokszor azt sem tudtam merre vagyok arccal előre... Gyakran eléggé kellemetlenül is éreztem magam miatta, de menni kellett előre (szó szerint is) és csinálni akármennyire is nehéz volt. A kezelés rengeteg mentális energiát igényelt addig a pontig is amíg egyáltalán feljutottunk Budapestre.

A keddek és a csütörtökök a szokásosnál is hosszabbak voltak, ugyanis korábban keltünk és mentünk dolgozni, majd irány Budapest... "Szerencsére" pont a terápia időtartama alatt borult meg az 1-es vasútvonal Szárligettől Biatorbágyig, így állandó stressz volt, hogy biztosan felérünk-e vagy sem?

Biztonsági játékot játszva úgy terveztem az utazást, hogy alapból másfél órával korábban felérjünk Budapestre. Ez eleinte túlzásnak tűnt, de később kiderült, hogy esetenként kevés is. A 2 óra terápia után még 2,5 órát kellett várnunk a vonatra hazafelé, ami hol késett, hol nem... Elő fordult, hogy fél10-re értünk haza. Természetesen nem siránkozom cseppet sem, hiszen nincs is rá okom, de ahhoz, hogy érthető legyen az elmúlt időszak milyensége, szükség van ezekre az információkra is, mert természetesen nem mindig alakulnak optimálisan a dolgok.

Azt hiszem, hogy ez így is van jól, ugyanis ellenkező esetben baromi unalmas lenne, hogy minden flottul, tervezhetően halad előre. A 11 út során nem volt 2 egyforma, így joggal stresszelhettünk minden alkalommal, hogy "Na, ma mi lesz?". Tekintettel a vasúti közlekedés akkori állapotára meglepő módon csupán egy alkalom volt, hogy elkéstünk. Aznap minden összejátszott ellenünk, ugyanis a vonattal közel 1 órát késtünk a Budapestre érkezéssel, majd több mint 20 percet vártunk az 1-es villamos megállójában mire végre alacsonypadlós járat jött. Már annyira késésben voltunk, hogy oda kellett csörögnöm a Steps-be, hogy csúszással ugyan, de érkezni fogunk. Végül 15 percet késtünk. Ami a mai világban nem egy extra kiesés, de a Steps-ben 1 órás etapok vannak amikre nem tudunk ráhúzni, hiszen folyamatosan be van táblázva mindenki, így a késés miatt kiesett idő az bukó akármennyire is fájdalmas ezt kimondani (és leírni is). A késésnek "köszönhetően" az utolsó 3 alkalom már autókázás volt. Első nekifutásra elterveztük Zsuzskával, hogy felautózunk Kelenföldig, ott berakjuk az autót a P+R parkolóba, majd a szokásos útvonalon tömegközlekedve elszáguldunk a célig. Gyakorlatilag a tervet hibátlanul teljesítettük is ami miatt nagyon büszke vagyok Zsuzskára, ugyanis tökéletesen vette az akadályt. Ekkor még kifejezetten pozitívan láttuk az elkövetkező alkalmakat, mert a tervünk működőképes volt. Sajnos ezután jött a fekete leves, ugyanis néhány év után Zsuzska dereka ismét becsípődött, így kérdésessé vált, hogy tudjuk-e folytatni a terápiát az előre megtervezett ütemben, vagy csúsztatnunk kell amíg helyre állnak a dolgok. Hozzá tartozik a dologhoz, hogy az összes helyváltoztatásban Zsu van a segítségemre minden alkalommal. Ez ugyebár ebben a helyzetben nem működött. Még időben gondolkodva előre telefonáltam és felvázoltam a helyzetünket. Sikerült egyeztetnem a Steps-el, hogy segítenek a transzferben (kocsiból ágyra, ágyról kocsiba...) így szüleim felvittek minket az utolsó előtti alkalommal. Zsu nagyon ügyesen tolta végig a betegállományos időszakot, pihent és kímélte magát, ezért rohamosan javult a dereka/háta. Igaz, gyakran erősködött, hogy már emelgetne, de kivételesen nem hagytam magam és mindent úgy csináltunk ahogy én engedtem. Nem volt egyáltalán semmi "csak egy" emelés sem... Az utolsó alkalomra még nem jött helyre 100%-osan, de Berci barátunk önzetlen felajánlásával élve hármasban keltünk útra, hogy pont kerüljön a "mondat" végére és teljes erőbedobással végig csináljam az utolsó 2 órás terápiát is.

Nade a fő szám természetesen maga a terápia volt amit ugyebár sokatoknak köszönhetek, hogy elérhetővé vált számomra! Ezért nem tudok elég hálás lenni, hiszen elképesztő összefogás segített hozzá ehhez a lehetőséghez. A terápia gyakorlatilag arról szólt számomra, hogy alkalmanként 1 óra láb és 1 óra kéz torna volt. Az esetek döntő többségében az első óra szólt a sétáról amit nagyon élveztem. Ahogy az a képeken is látszik, egy heveder segítségével voltam a robotban rögzítve, illetve a lábaim az alsó részen rögzítették. A gép a lépéseket előre hátra mozgással imitálta, aminek hatására a lábaim úgy mozogtak ahogy azt járás közben teszik. Természetesen mint minden egyéb, ez sem volt olyan egyszerű, ugyanis nagyon fontos volt, hogy a hevedert tökéletes pozícióban vegyük fel, mert egy apró elcsúszás is kényelmetlenséghez vezetett. Elő fordult, hogy a gépről kellett lejönni és újra felvenni a hevedert. Ettől függetlenül az utolsó alkalmak már-már zökkenőmentesen és jól alakultak, hiszen megjött a rutin.

A gép nagyon profi, rengeteg állítási lehetőség van rajta, hogy kellően személyre tudják szabni a terápiához. Állítható ugyebár, hogy milyen magasan vagyok. Állítható a pozícióm az alsó részhez képest is, hogy a lábam a testemhez képest mennyire legyen elöl-középen-hátul rögzítve. A csípőm rögzítve volt a géphez, ahol extraként be lehet kapcsolni egy kis csípő mozgást jobbra-balra éppen ahhoz igazodva, ahogy a súlypont mozdulna a járás közben, ezzel is elősegítve a járás pontos leutánzását. A karjaimnál lévő kapaszkodó magassága és dőlésszöge is személyre szabható. Ami még egy fontos pont az a lépéshossz. Ami ugyancsak külön beállítást igényel. Rendszerint rövid lépéshosszal és lassú sebességgel indultunk, nehogy meghúzódjon a lábam/csípőm/bármim. Miután a lépéshosszt belőttük a megfelelőre, jöhetett a sebesség emelése. Hol kicsit lassabb, hol kicsit gyorsabb beállítást használtunk. Minden alkalommal amikor a lépegetés ment, én az összes mozdulatra rádolgoztam. Tehát attól függetlenül, hogy a gép mozgatott, izomerőt fejtettem ki akkor is amikor előre kellett húzni a lábamat és akkor is amikor a sarkamat le kellett nyomni a föld (gép) felé. Mondhatnánk, hogy egy órát bent lenni egy gépben talán annyira nem megterhelő, de ebben a "rádolgozós" formában azért igencsak leizzadtam és utána elég masszív izomlázam is volt. Igaz, ennek a pillanatait inkább csak hétvégén tudtam kiélvezni, ugyanis a keddi kezelést követően a csütörtök elég közel volt, így sikerült mindig rádolgozni.

Ahogy azt már említettem a lábterápiát 1 óra kar munka követte, ami brutál fárasztó volt. A bal vállam khmmm, hogy is mondjam... Harmat gyenge, így eléggé féltem, hogy hogyan fog teljesíteni. Nem mondom, hogy maradéktalanul elégedett vagyok, de nem volt annyira vészes, mint amire számítottam.

Alkalmanként felváltva dolgoztunk bal és jobb karral, így mindig 1 óra jutott 1 kézre (mínusz a bekötési idő, de ez gyorsan megvolt). A terápia gyakorlatilag arról szólt, hogy a kezem be volt kötve egy mechanikus robot karba, ami feszítő rugók segítségével tehermentesített (amennyire szükség volt rá) és a szenzoroknak köszönhetően a mozgással tudtam vezérelni a képernyőn megjelenő játékokat. A kar végén volt egy gumi borítású rúd ami a szorításra reagált, így azzal tudtam fogni/lőni. Ahogy az a képen is látszik volt játék ahol időre egy hajón lévő kalózokat kellett levadászni. Ezen kívül volt még érme gyűjtögetős, rendrakós, tengerben szemetet összeszedős is ahol előre meg nem tervezett mozgásokat kellett végeznem, ami igencsak megmozgatott. Általában, ha egy mozdulat nehezebben megy, akkor azt szépen előre eltervezve, rápihenve megoldok, de itt nem volt idő előre tervezni... Ha jött a kalóz akkor lőni kellett, ha a képernyőn keresztben úszott a szemét, azt össze kellett szedni mielőtt kiment a képből, ügyelve arra, hogy a halakat és egyéb állatokat ne bántsam. Szóval kellemes hangulatú, de annál izzasztóbb játékok ezek amik hozzásegítenek a fejlődéshez.

Azt kell mondjam, hogy érzek előrelépést a kezelés hatására, ugyanis úszás közben a "lábtempóim" erősebbnek tűnnek mint korábban ami nagyon jó. Így mindenképpen megérte és mégegyszer nagyon hálás vagyok mindenkinek akinek része van abban, hogy eljuthattam a Steps-be.

Természetesen az élet nem állt meg a terápia utána sem. Gőzerővel vetettem bele magam a hétköznapok forgatagába, és hétvégén a győri uszoda medencéjébe. Sajnos, mivel Zsu dereka kicsit sem volt kímélve az elmúlt hónapokban, ezért ismét megálljt parancsolt, így az úszás parkoló pályára került, de amint rendezőnek a dolgok, azonnal a hullámok közé csapok újra.

Visszagondolva a mögöttem lévő hónapokra, fogalmam sincs, hogy ennyi minden hogyan fért bele? Elképesztő, hogy mi mindent sikerült bele zsúfolni, és helyt állni mindenfelé.

Szeptemberben a Steps mellett elindult egy újabb "kaland" aminek elég sok előzménye volt. Az elmúlt években számtalan módszert és verziót próbáltam a súlyom csökkentése érdekében, amik kezdetben sikeresek voltak, de rendre kudarcot vallott az összes. Hozzá kell tennem, hogy nem rajtam múlt. Én tényleg mindegyikhez maximálisan oda tettem magam és becsülettel csináltam az előírt módon. Próbáltam a "Challenge" diétát, ami egész ígéretes volt. Miután láttam, hogy elkezdett működni nálam, felkerestem azt a személyt aki együtt dolgozott (vagy még most is dolgozik) a gyártóval... Egy vagyonért kaptam tőle egy étrendet amihez folyamatos konzultáció is tartozott volna, de a kedves hölgyemény szépen lassan eltűnt, így ezt a vonalat elengedtem. Próbálkoztam keto diétával, ami megint csak elkezdett működni és nagyon bíztatónak tűnt, de itt a szénhidrát megvonás miatt az a kevéske erőm is elfogyott ami volt. Ezen kívül még két másik személy is segített, de az ő módszerük az én ülő életvitelem mellett nem működött. Nem azt mondom, hogy nem jó amit csinálnak, de velem nem kompatibilis.

Idén nyár végén aztán jött a változás, amit Berci barátunknak köszönhetek/köszönhetünk. Összehozott bennünket Izával a mentorunkkal, aki segítségünkre van abban, hogy miként táplálkozzam egészségesen úgy, hogy a szervezetem megkapjon mindent amire szüksége van, de a felesleges, ártó dolgoktól mentes legyen. Iza módszerének hála hosszú-hosszú évek óta sikerült újra 100kg alá hozni a súlyomat, amit sikerül hétről-hétre faragni lejjebb. Már közel 4 hónapja dolgozunk együtt, de a korábbi módszereknél tapasztalt negatívumoknak és visszaeséseknek nyoma sincsen. Nagyon hálásak vagyunk Neki, hogy teljes mellszélességgel mögöttünk van és vezet bennünket az úton. Ez jelenleg egy olyan életmód váltás amit meg kell tanulnunk és ebben a lehető legjobb segítséget kapjuk. A szó szoros értelmében van kontroll alatt a táplálkozásom és a folyadék fogyasztásom is. Iza látja, hogy mikor miből mennyit fogyasztok, ami számomra azért hasznos, mert bármikor kb azonnal tudja jelezni, ha valamit rosszul csinálok. A közös úton nem állunk meg és együtt haladunk a cél felé. Hálás vagyok, hogy

A rengeteg projekt mellé idén ismét felkérést kaptam a céges karácsonyi party egyik vezérmozzanatában való részvételre. Ez nem volt más, mint a vezetők fellépését kísérő kisfilm elkészítése. Ilyenkor rendszerint előzetesen készül egy forgatókönyv a sztoriról amit le kell forgatni, majd össze kell vágni. A tavalyival ellentétben idén külső helyszínes forgatás is volt amit talán csak a hőmérséklet alacsony tartományban mozgása nehezített. De azt hiszem sikerült kimaxolnunk a helyzetet. A forgatások idén is nagyon jó hangulatban teltek. Menet közben rengeteg nevetés és jó hangulat volt... Ahogy annak lennie kell. Ez számomra egy kis elő tréning ilyenkor, ugyanis a videó vágása közben sokszor kell megállnom hosszú percekre, mert visítva nevetek és a könnyeimtől gyakran nem látom a kijelzőt. A vágás ilyenkor úgy működik, hogy Zsu sem láthat belőle semmit direkt azért , hogy a végeredményt mindenkivel együtt a partyn lássa. Amikor bejön a szobába, akkor befejezem a vágást, így 1-1 képet láthat csak, de arról fogalma sincsen, hogy mi a sztori. Többnyire a visítva nevetésem jelzi számára azt, hogy fárasztó néhány perc lesz a nevetőizmoknak amíg a vetítés megy majd. Az is mutatja, hogy mekkora profizmussal és alázattal csináljuk minden évben, hogy a partyt megelőző este még csörgött a telefonom, hogy tökéletesíteni kell az anyagon és vágnom kell rajta, így gyakorlatilag utolsó pillanatban készült el a mű. Ahogy minden évben, úgy idén is az első sorból vártam a kezdést. Mivel tudtam, hogy mi lesz a kijelzőn, így amellett, hogy élvezem a nagy vásznon vetítést, folyamatosan a közönség reakcióját figyeltem. Hatalmas megelégedéssel nyugtáztam, hogy elértük amit akartunk, ugyanis rengeteg nevetés és jó hangulat volt végig. Óriási megtiszteltetés volt átvenni ezt a kis jelképes "Oscar"-t amin a "Coloplast legjobb operatőrének" felirat díszeleg. Hatalmas élmény volt idén is közreműködni és tenni azért, hogy a kollégák jól szórakozzanak és egy kicsit elfeledjék a mindennapok gondjait az önfeledt nevetés közben. Emellett számomra hatalmas élmény a forgatáson részt vevő személyekkel időt tölteni és közösen dolgozni (a munka mellett is).

Rengeteg dolog történt 2023-ban amiből természetesen sokminden ilyenkor nem jut eszembe (ami tuti, hogy majd a bejegyzés publikálása után 2 perccel biztosan be fog ugrani...), de függetlenül attól, hogy jó vagy rossz dolog volt, mindegyikből tanultam és több vagyok tőle.

Azt kívánom NEKED 2024-re, hogy amikor szembe jön Veled bármi, akkor mielőtt vadul feldolgoznád és zsigerből reagálnál rá, járd körül azt a valamit és döntsd el, hogy van-e dolgod vele vagy sem... Lassulj le egy kicsit és próbáld meg a körülötted lévő világot is lelassítani. Személy szerint nekem elég nagy nyugalmat ad amióta próbálok kicsit tudatosabb lenni és nem 100%-ban ösztönből cselekedni. Természetesen nekem sem megy mindig, de legalább azzal a néhány %-nyi tudatossággal is nyugodtabb az életem és a felesleges dolgokat el tudom engedni. Ezt kívánom Neked is!! Bízom benne, hogy a jövőben is velem maradsz.

Boldog Új Évet Kívánok! Jöhet az új év ... új lehetőségek...