A 9. injekció története

Tegnap, azaz 2023.03.17.-én megkaptam a 9. Spinraza injekciót. Nagyon vártam már, mert mint azt a korábbi posztban is leírtam, az elmúlt bő fél év nem úgy alakult, ahogy én azt szerettem volna. Mindig jött valami extra dolog ami gátolt abban, hogy olyan ütemben fejlődjek, ahogy én azt szeretném. Sajnos a mozgás drasztikusan csökkent, a kilók elkezdtek visszamászni, röviden kicsit megfordult az irány.

Nade eljött a várva várt nap, ami a rutinosság mellett tartogatott néhány újdonságot is, emiatt egy picit stresszesebb voltam. Természetesen az önkontroll dolgozott és működött, de nem hazudok, ha azt mondom, hogy rengeteg kérdőjel volt bennem a nap elején.

Hogy ne legyek ennyire titokzatos, ezért leírom bővebben. Mivel az első injekció nagyon problémás volt a beadást tekintve, rendszerint egy Doktor szúrt, mert Nála volt meg a rutin velem kapcsolatban. Speciális hosszabb tűt is beszereztek, mert az akkori súlyom miatt a normál tű csak extra rásegítéssel érte el a megfelelő mélységet. Természetesen csak hogy ne legyen annyira egyszerű, ingadozó volt a trend, mert eddig minden páratlan szúrás (alkalom) nagyobb kellemetlenséggel járt mint a páros alkalmak. Nyilván ezeket az alkalmakat is csendben, időnként ugyan sziszegve viseltem, de a cél annyira erős, hogy bármit elviselek annak érdekében, hogy közelebb kerüljek hozzá.

A legutóbbi (2022. november) kezelés alkalmával a Doktor elmondta, hogy a továbbiakban nem garantált, hogy Ő fog szúrni, mert nem feltétlen egyeztethető mindig össze, hogy szabad legyen akkor amikor én ott vagyok, illetve a kollégák és a rezidensek is képesek jól szúrni. Nem mondom, hogy őszinte volt a reakcióm akkor, de kb nyugodtan nyugtáztam a Dokinak, hogy persze érhető... Legbelül kártyavár volt a szélviharban 😂 Hozzá tartozik, hogy az eddigi összes kezelésnél volt érzéstelenítő injekció a lumbáló tű előtt, ami azért valljuk be nem vékony...

A tegnap reggelt úgy vártam, hogy kb biztos voltam benne, hogy érzéstelenítő nem lesz, úgyhogy tuti lesznek gondjaim a fájdalomtól 😱 Így telt nagyjából az egész hetem, hogy kicsit húztam az agyamat, közben nyugtattam is. Szóval kicsit kaotikus volt a fejemben a helyzet. Ezt a környezetem kb ilyen brutál szórakozottság képében láthatták rajtam kívülről.

Nade eljött 2023. március 17. Fél 8-ra kellett felérnünk a kórházba. Természetesen a reggeli kb háromnegyed 6-os indulás segített egész korán oda érni, így ismét elsőként mentünk be a kórterembe. Az első kórterem sajnos régi ágyakkal volt szerelve, így kértünk egy kis segítséget, hogy ha van szabad elektromos ágy, akkor... Még el sem kezdtük a mondandónkat amikor kaptuk az utasítást, hogy akkor az 1-es helyett a 3-as kórterembe menjünk be. Ott szerencsére volt 2 modern ágy, így az egyikbe be is huppantam. Itt kicsi könnyebbség ült rám, hiszen az ágy probléma PIPA :)

Közben kiderült, hogy a korábbi előrejelzések beigazolódtak. A Doki nem volt bent, így biztos volt, hogy más szúr, de akkor még nem tudtam, hogy ki? Idővel megjött az infó, hogy a szobában mindenkit Prof. fog szúrni, engem viszont egy számomra addig ismeretlen rezidens. A para faktor kicsit megugrott bennem, dehát mi baj lehet? Vártam a soromra. A feszültséget kicsit tetézte, hogy a szomszéd ágyban fekvő betegtársamat nehezen szúrták meg. Nade aztán elérkezett az én időm, megérkezett hozzám is az ítélet végrehajtója 😁 Egy elsőre (is) nagyon szimpatikus rezidens orvos. Alaposan végig tapogatta a gerincemet. Elmondtam neki, hogy kb hol szokott szúrni a Doki. Annyira alapos volt, hogy menet közben még ülés pozíciót is váltottunk, hogy még optimálisabb helyzetben legyek. A lumbáló tű a várakozásoknak megfelelően érzéstelenítés nélkül érkezett, viszont itt jött az első meglepi, hogy nem haltam bele 🤔🤭 Lehet, hogy ez mégsem lesz annyira gáz? Dehát... páratlan szám van... ez a 9.-alkalom... ez gáz lesz... Mire ezek a gondolatok végig rohantak a fejemben, már hallottam is a Spinraza üvegének nyitását, éreztem a gerincvíz cseppeket a derekamon. Aztán az injekció már bennem is volt. Szóval eljött az ideje ezen a téren is félre tennem az előítéleteket több tekintetben is. Bíznom kell abban, hogy bárki is kapja a feladatot, hogy beadja az injekciót, biztosan képes jól szúrni. El kell engednem azt is, hogy csak érzéstelenítő mellett viselhető el a beavatkozás, mert a tegnapi nap az ékes bizonyítéka, hogy még talán kevesebb is volt a fájdalom mint az érzéstelenítős verzió esetén (legalábbis az extra tűszúrások nincsenek).

Korábban azt írtam, hogy a 8. kezelésem volt eddig a legsimább és legjobb "élményem", mert ülve az első szúrás célt ért. Nos ezt most felülírta a tegnapi nap, ugyanis amíg a 8. alkalomnál volt kontaktja az idegszálaknak a tűvel 1-1 rövid pillanatra, tegnap a tűszúráson kívül semmi egyebet nem éreztem. Ha mondhatom ezt, ez volt a tökéletes szúrás. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy innentől minden alkalom garantáltan hibátlan lesz (ez a célt tekintve lényegtelen), de mindenképpen bizonyíték arra, hogy a görcsösséget félre kell tenni és bármi is lesz, tökéletes tűpárnaként kell várni. A tegnapi nap sikerét a rezidens doktor szakmai felkészültsége mellett még annak könyvelem el, hogy fejben folyamatosan dolgoztam azon, hogy kellő nyugodtsággal tudjak jelen lenni.

Bízom benne, hogy a következő bejegyzés már abban a témában születi majd, hogy elújságolhatom a jó irányba fordulásom történetét.

Vigyázzatok magatokra! Legyen csodás napotok 🤗